Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én nyugodalmat adok nektek. (Máté 11, 28) A megfáradt és megterhelt emberek pontos ellentétei az életet könnyen vevő, életvidám embereknek, akik nem sokat törődnek az örökkévalósággal. Az előbbiek azok, akiknek szíve súlyos gondolatokkal telik meg s aggódva teszik fel a kérdést: „Mi lesz velem az örökkévalóságban? Hogyan állok meg majd Isten előtt?" Ezek az emberek azok, akik komolyan fáradoznak, hogy Istenhez közelebb kerüljenek, akik felvették a harcot bűneikkel, de mégsem jutnak célhoz. Akarják ugyan a jót, de annak véghezvitelét nem találják. A bűntudat…continue reading →

Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti a tanítás felől, vajon Istentől van-e vagy én magamtól szólok. (János 7, 17) Hogyan jut el az ember a hit nagy élményére? Valami szerencsés véletlen folytán vagy egy felülről jövő és nem várt ajándék révén jut valaki hitre? Milyen gyakran halljuk ezt: „Igazán csak irigyelni lehet a kegyes embereket hitükért." Nemrégiben ezt mondta valaki nekem: „Mindeddig még nem tudtam megragadni a megváltás lényegét." Mire azt válaszoltam: „Mielőtt megragadhatná azt, kell, hogy az ragadja meg önt!" - Az Úr itt egy „megismerésről" beszél. Ennek az a lényege, hogy…continue reading →

Péter így szólt: Uram, parancsolj, hogy odamehessek hozzád a vízen. Ő pedig szólt: jöjj! (Máté 14, 28-29) Jézus útja szakadatlanul a hit útja volt. De a mi utunk is - Jézushoz vagy Jézussal - mindig a hit útja, azaz állandó kockázat. Ilyen kockázat volt Péter tengeren járása is. Jézus ezzel nem Péter kíváncsiságát akarta kielégíteni vagy önelégültségét táplálni. Azt akarta minden időkre leszögezni, hogy a hozzávezető vagy a vele járt út minden, csak nem könnyű. Csak a világ szerint való okosság gondol ki magának egy széles utat, amit saját természetes értelme világít meg. A hit útja viszont…continue reading →

A vámszedő pedig távol állva, még a tekintetét sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét és így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! (Lukács 18, 13) Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpen semmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre. Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott időzzék. Érezte Istentől való távolságát és az elválasztó falat. Szégyenében lesütött szemekkel állt Isten előtt. Lelki szemei előtt lebegett egész bemocskolt élete. A magában való bizakodásnak még csak a nyoma sem volt benne. Mellét verte, azaz nem tartotta magát jónak, csak ütésekre…continue reading →