Szabadulás

Egy hívő ember kérdezte egyszer tőlem: Lehetséges csakugyan az, hogy a bűnnek nemcsak az átkától, hanem a hatalmától is meg lehet szabadulni? Valóban úgy van az, hogy Krisztus nemcsak a bűnöm büntetésétől váltott meg a vére által, hanem magától a konkrét bűnömtől is? Igazán lehetséges számunkra a győzelmes élet? Persze nem úgy, ahogyan a perfekcionalisták tanítják, tehát nem tökéletesen bűntelen állapot, de mégis olyan állapot, amiben a bűn többé nem uralkodik fölöttünk, nem kötöz meg, nem kényszerít, nem hatalmasodik el fölöttünk, olyan állapot, amiben nem vagyok többé rabszolgája a bűnömnek. Más szóval: lehetek igazán szabad ember? Úgy, ahogyan az elébb énekeltük: Mily jó, ha bűntől már szabad… Van ilyen állapot? Nagyon sok jó szándékú hívő embernek a gyötrő kérdése ez! Nekem is az! Bár nekünk mindnyájunknak egzisztenciális kérdésünk lenne!

Hadd próbáljam ezt a problémát Péter apostol börtönből való szabadulásának a története segítségével megvilágítani. Persze tudom, hogy ott nem a bűnből való szabadulásról van szó, de ott is arról, hogy Istennek egy megkötözött gyermeke Jézus Krisztus csodatévő ereje által kiszabadul a börtönéből. És így Péter csodálatos szabadulása mintegy szimbóluma lehet a bűn megkötözöttségéből és rabságából való kiszabadulás kegyelmének. Péter Heródes király parancsára került börtönbe, ahol jó erős őrizet alá vetették. Keze-lába láncokkal volt megkötözve. Ott két katona őrizte a tömlöcöt. Ezenkívül még a vaskapu is jól be volt zárva. Innen azután emberi erővel ki nem szabadul, hacsak valami rendkívüli csoda nem történik vele! Közben azonban a gyülekezet együtt van, és szüntelen könyörög érette Istennek. És amikor a gyülekezet igazán imádkozik, akkor a mennyei erők működése érezhetővé válik a földön. Óh, mennyivel több csoda történnék ezen a földön, ha a Krisztus gyülekezete hűségesebben és forróbban tudna kitartani a könyörgésben! Egy igazán imádkozó gyülekezetben tudja Jézus a Maga szabadító munkáját elvégezni!

Nem is maradt el most sem a csoda: megnyílt az ég, és amikor az ég megnyílik, akkor mindig árad felülről az áldás! Eljött az Úrnak egy angyala, és amikor az Úr angyalt küld valahova, ott mindig különleges munkát akar végezni. Meglöki Péter oldalát, valahol a szíve táján, és amikor Isten gyermeke ilyen lökést kap, hogy ébredjen fel, akkor Isten mindig valami nagy dolgot akar tenni vele! Eddig az Úr cselekedett, most azután már Péternek is tenni kell valamit. Tehát nem Péter csinál előbb valamit és azután az Úr, hanem fordítva: előbb az Úr, azután Péter. Íme, föl kell kelnie, mégpedig sietve, sürgősen. Most már ettől függ a további szabadulása. Tehát neki magának is akarnia kell! Meg kell mutatnia egy mozdulattal, hogy ő is akar szabadulni! Nem arról van szó, hogy törje le a láncokat és feszítse ki a börtönajtót – neki csak fel kell kelnie, és ezzel mintegy bizonyságát adni annak, hogy engedelmeskedni akar. Tehát nem úgy történik a szabadulás, hogy Péter passzívan ülve marad és várja, hogy az angyal majd ölbe veszi és kiemeli a börtönből, hanem neki magának is fel kell kelnie fektéből és készségesen engedelmeskedni. Ha ezt megteszi, Isten majd gondoskodik a többiről. – És most íme, a láncok lehullanak. Nem neki kell szétszakítani, hiszen arra nem is volna képes, de éppen amire ő nem képes, azt cselekszi az Úr! Majd a börtönajtók is maguktól megnyílnak, ezt sem Péternek kell föltörnie. Az őrök pedig mind olyan mély álomba merültek, hogy nem veszik észre a szökést. Ezt sem Péter cselekedte, hiszen nem is lett volna képes rá. És most már elmehet az atyafiakhoz, akik érette könyörögtek, és elmondhat nekik mindent, elmondhatja a szabadulás csodáját, mint újabb bizonyítékát az imádság erejének és az Úr szabadító kegyelmének! Így vált a fogoly Péter szabaddá!
A bűnök láncaival való megkötözöttségből valahogy ilyen formán történik a szabadulás! Isten gyermekei gyakran vannak úgynevezett megkötözött állapotban. Az is gyakori, hogy valaki elfogadta már bűnei bocsánatát, de még mindig nem szabad, még mindig régi bűneinek a rabságában vergődik. Sokszor úgy érezzük, mintha láncok lennének a lábunkon, nem akar oda vinni, ahova Krisztus küld, nem szabad a járásunk! Nem úgy járunk ebben a világban, mint a világosság fiai, hanem a sötétségnek és a bűnnek az útján botladozunk. A Krisztusnak való önzetlen, áldozatos szolgálat helyett, még mindig sokszor úgy érzem, mintha láncok lennének a kezünkön: nem akar mozdulni áldásra, simogatásra, segítségnyújtásra, a Krisztustól kapott szeretet továbbadására; nem szabad a cselekvésünk, nem azt tesszük, amit kellene, amit akarunk! Mintha meg lennénk kötözve. Óh, ki ne ismerné ezt a nyomorúságot?

Igen, van ilyen csodás belső fölszabadulás mindenféle megkötözöttségből! Van bűnök fölött győzedelmeskedő élet! Van olyan lehetőség, hogy a bűn nem uralkodik rajtunk! Nem igaz, hogy továbbra is a bűneink hatalma alatt kell élnünk! Kifejezett ígéret van rá a Bibliában: “Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn 8,36) Krisztus valóban fölszabadít! Az Ő halála és feltámadása nemcsak a bűn átkát törte meg, hanem a bűn hatalmát is – ne maradjunk hát megkötözve tovább! Nem kell! Jöjjünk hát ki a bűn rabságából az Isten fiainak a szabadságára!
Akarsz-e meggyógyulni? Ha igazán akarsz, kérd Jézustól:
Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit;
Törjed össze balga szívem bálványait!
Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,
Vonj magadhoz Jézusom, hogy járjak veled!
469. ének 2-3. vers

Forrás: http://joosandor.hu/predikacio/1957-02/szabadulas-bunbol