Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértők legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban. (Fil 2, 2) Természetes, hogyha a hívő keresztyének magánosan, egymástól elszigetelődve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sőt gyűlölködések állhatnak elő. Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik és nem akar…continue reading →

Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. (János 17, 20-21) Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! A hívők egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan…continue reading →

Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr. (Zsoltár 4, 4) Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk. Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentől is elvetetten állt egyszer. Még környezetéből is teljesen kishitű hangok törtek elő. Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna őt. Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy ő Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit. Tudja: ha mélyre is vezet az út…continue reading →

De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. (Zsoltár 73, 23) Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én. Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el. Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át. Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek…continue reading →