Napi áhitat (október 17.)

„Amikor Dániel megtudta, hogy alá van írva ez az irat, hazament… és ő napjá­ban háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” Dán 6,11

Dáriusz király elrendelte, hogy senkihez sem lehet imádkozni harminc napig. A törvény kibocsátása után többféle út kínálkozott Dániel számára. Mondhatta volna: „Ez nem vonatkozik rám; nekem magas társadalmi pozícióm van. Egy nagy ország felügyelője vagyok. Jóllehet kész vagyok szenvedni a hitemért, mégsem kockáz­tatom állásomat olyan könnyen, hiszen aranyat is csak drága áron lehet venni. Ezért aztán inkább abba hagyom az imádkozást.”

Ilyen eljárással sok embernek elődje és társa lehetett volna. Hisz milyen sokan voltak és vannak, akik rosszul választanak, ha életük és az igazság, e világi dicső­ség és Krisztus között kell dönteniük, és nyomorultul pusztulnak el!

Dániel azt is mondhatta volna: „Bölcsen kell eljárnom. Istent magától értetődően imádni kell, de nem feltétlenül ott kell imádkozzam, ahol lakom. Esténként vissza­vonulhatok és felkereshetek egy rejtett helyet. Vagy legalábbis nem szükség nyitott ablaknál imádkoznom; bezárt szobában is biztosan éppúgy tetszik majd Istennek.”

Dániel azonban nem érvényesített ilyen indokokat. Bátor ember volt, és nem volt hajlandó bevonni a zászlóját ellensége láttán. Ha nem imádkozott volna pozí­ció­jában tovább is úgy, mint korábban, ezzel megbotránkoztatta volna a gyengéket és gúny tárgyává vált volna az istenteleneknek. A babiloni birodalomban élő zsidó­kat mélyen lesújtotta volna, ha feladja alapelveit, az istentelenek meg azt mondták volna: „Addig szolgált Istenének, amíg jól ment a sora. De nézzétek csak, hogy fordítja zászlóját szél irányába, ha nyomorúság éri!” Ám Dániel nem rejtette el istenfélelmét, ahogy a testi bölcsesség ajánlotta. – Az a gondolat is eszébe juthatott volna, hogy bensőleg, titokban is lehet imádkozni. A kimondott szavak nélküli imádság is ugyanolyan érthető és kedves Istennek. Azonban Dániel lelkében érezte, hogy ezt sem tehetné meg tiszta lelkiismerettel, mert a király törvénye és rendelete sem csupán csak bensőleg, hanem nyilvánosan történt.

 

C. H. Spurgeon: “Auf dein Wort” c. könyvéből (ford.: Dr. Pótor Imre) Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!