Napi áhitat (május 29.)

„Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Lk 2,49

Az Úr Jézust mindenekelőtt teljesen és egészen az engedelmesség lelke töltötte be. Szolgai formát vett fel, amikor a földre érkezett, és mindenek felett kitűnt Isten iránti tökéletes engedelmességével és osztatlan odaszántságával.

Emlékszel arra, amikor megtértél és újjászülettél, amikor ez új élet még friss és erőteljes volt benned, milyen forró vágy emésztett, hogy Istennek engedelmeskedj és neki szolgálj mindenáron, mindenféle módon?

Én még nagyon jól emlékszem rá, hogy még öt percig sem tudtam ellenni anélkül, hogy ne tettem volna valamit az Úrért és ügyéért. Ha kimentem az utcára, keresztyén iratokat vittem magammal. Ha vonaton utaztam, ki kellett dobnom néhány traktátust az ablakon. Ha volt egy pillanatnyi nyugalmam, letérdeltem imádkozni, vagy Isten Igéjét tanulmányoztam. Ha emberekkel voltam együtt, Krisztusra kellett irányítanom a beszélgetést, hogy ezzel a lehetőséggel is Uramnak és Mesteremnek szolgáljak.

Ó, be kell vallanom, hogy ebből a buzgóságból és komolyságból sok eltűnt belőlem! És feltételezem, hogy közülünk sokan érzik ugyanezt, és fájlalják ennek a hiányát. Lehet, hogy az új élet pezsgésében Jézus ügyét szolgálva olykor meggondolatlanul cselekedtünk. Mégis azt óhajtom, bárcsak visszatérne ez az idő, minden meggondolatlanság és megfontolatlanság ellenére! Bárcsak ismét megtelne a szívem az első szeretet lelkesedésével, a Lélek túláradó befolyásával, ami engedelmességre ösztönzött, amivel örömöt okozott, és gyönyörűséges volt Istennek engedelmeskedni!

A gyermek Jézusnak, drága Megváltónknak Istenének kellett szolgálnia. Enge­delmeskednie kellett, nem tehetett másként. Bárcsak megajándékozna Isten minket is az engedelmességnek ugyanazon Lelkével, hogy ő munkálkodjon bennünk. Késztessen minket is úgy szolgálni Istennek, hogy mi is elmondhassuk: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?

 

C. H. Spurgeon: “Auf dein Wort” c. könyvéből (ford.: Dr. Pótor Imre) Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!