Napi áhitat (december 12.)

 „Levettem alsóruhámat, hogyan ölthetném fel? Megmostam lábaimat, hogyan piszkolhatnám be?” Énekek 5,3

Ebben az esetben e mentegetőzés teljesen alaptalan. Lényegében még mélyebb bűnöket tár fel. A menyasszony egyik bűnt a másikkal akarná elhárítani.

Miért vetette le a ruháit? Felövezett derékkal és felékesített lámpással illett és kellett volna várnia vőlegényére. Miért mosta meg a lábát? Egészen rendben lenne a dolog, ha cselekvése a tisztaságra utalna; de csupán testi pihenésére mutat. A szent munkát testi pihenésre cserélte fel. Miért tette ezt? Mentséget keres szunnya­dozására és tétlenségére, miközben odakint állt a vőlegénye.

Igen aljas csele ez a Sátánnak, és bizonyosan alkalmazza ma is egyeseknél. Miközben olvasod ezeket a sorokat, megszólal a lelkiismereted: „Igen, ez a helyzet személyemet illetően; a szöveg igazolja tapasztalatomat.” A Sátán erre így felel: „Teljesen nyugodt lehetsz. Látod, hogy ugyanolyan helyzetben vagy, mint a menyasszony is. Minden rendben van!”

Lehet-e nagyobb bolondság annál, hogy „mivel mások is úgy vétkeztek, mint én, ezért legyek teljesen elégedett, mivel mások is hozzám hasonlóan cselekesz­nek?”

Némelyek azt mondják: „Nem kell önvizsgálatot tartanom. Még az hiányzik, hogy leleplezzek sok kellemetlen igazságot. Alszom, és ez egészen kellemes. Nem óhajtom, hogy megfosszanak ettől a kényelemtől.”

Szégyellem, hogy közületek egyesek bűnével kell foglalkoznom, de szavaim szó szerint az igazságot tükrözik. Nem úgy vagytok-e sokan, mint akiknek az a nevük, hogy élnek, mégis halottak?

Az Úr Jézus jön és kopogtat ma nálatok, és emlékeztet, hogy az ő közelében töltöttétek életetek legboldogabb idejét. Hiszen azok voltak a legszebb és legszen­tebb óráitok, amikor az ő kegyelméből kizárólag vele foglalkoztatok és minden mást félretettetek.

 

C. H. Spurgeon: “Auf dein Wort” c. könyvéből (ford.: Dr. Pótor Imre) Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!