Napi áhitat (április 19.)

„Majd ezt mondták egymásnak: »Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap öröm­hírnek a napja.«” 2Kir 7,9

 

Megértjük, hogy a négy leprás szegény ember miután felfedezte az asszírok elhagyott táborát, először saját éhségét és szomjúságát csillapította. Helyesen jártak el. Ki cselekedett volna másképpen?

Szeretnék minden embert tanácsolni, akik megtalálták Krisztust, hogy utánozzák a leprásokat ebben a vonatkozásban. Ha szívedbe fogadtad a Megváltót, akkor gyönyörködj benne, gazdagodj általa, és aztán menj és hirdesd másoknak is az evangéliumot!

Egy szóval sem ellenzem, bármilyen korán is indultok el. De azt komolyan rátok kötöm, ne menjetek addig másokhoz, amíg nem vagytok egészen biztosak a dolgotokban. Szeretném, hogy személyes bizonyságtételetekkel vonuljatok ki, mert ebben rejlik nagy erőtök.

Ha túl korán indultok útnak, és nem ízlelitek meg először személyesen és nem látjátok, milyen jóságos az Úr, hogy mondhatjátok a többieknek: „A táborban gazdag készlet van”? Hisz azt válaszolják majd: „Miért nem ettetek belőle?” Így meggyengül bizonyságtételetek.

Úgy jó, ha hitetek megragadja a nagy ígéreteket, így igazi örömhírnökökként vonulhattok ki, és arról fogtok hitelesen bizonyságot tenni, amit láttatok.

De különösen ezt szeretném, hogy meggondoljátok: Ha a leprások egész éjszaka folyamán a táborban maradtak volna, kényelmesen kinyújtózva és így énekelve: „Itt akarunk maradni”, – ha tulajdonképpen nem indultak volna el a városban éhező honfitársaikhoz, akkor brutális és embertelen lett volna magatartásuk.

Ha szívesen engedelmeskedtek Isten Igéjének, ezt nagyon jól teszitek; de ha mindezt csupán saját élvezetetekre történik és semmi sem következik ezután, akkor meg kell kérdeznem, milyen céllal üdvözültetek? Az Úr nem azért jött, hogy megmentsen, és aztán saját magunknak éljünk. Ő azért jött, hogy megváltson önzésünktől.

 

C. H. Spurgeon: “Auf dein Wort” c. könyvéből (ford.: Dr. Pótor Imre) Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!