Napi áhitat (április 16.) – A megkötözöttségből feloldozva (II.)

…és ezt mondta neki: Effata, azaz: Nyílj meg!
(Márk 7, 34)

A süketnéma esetében az Úr Jézus először cselekszik és csak azután beszél. Az egész beszéd tulajdonképpen egyetlenegy szó, de tele erővel. Jézusnál a cselekvés mindig megelőzi a szót, szavai pedig mindig tettek. Mi mennyit beszélünk és a tett vagy elmarad, vagy csak valahol hátul sántikál és szavaink olyanok, mint a buborék. Lukács mondja a maga evangéliumáról később, hogy mindazokról a dolgokról írt, „amelyeket Jézus cselekedett és tanított” (Csel 1, 1). A földről való eltávozása óta is ugyanezt teszi az Úr. Mindmáig cselekszik és tanít az övéin keresztül. De mindig a cselekvés a döntő. Követői sem merülhetnek tehát ki puszta szavakban. Ő cselekedni akar általuk, nekünk pedig őt kell szóhoz juttatnunk.

Ezt a felszólítását – Effata – az Úr minden szívbe és életbe bele akarja kiáltani. Először azonban tudatára kell ébrednünk a magunk nyomorúságos, megkötözött voltára. Fel kell ismernünk a magunk vétkes voltát, bűnös hajlamaink bilincseit, amiktől önerőnkből nem tudunk szabadulni. El kell jutnunk egy pontig, ahol már nincs tovább s a mélységből hozzá kell kiáltanunk. Ekkor mondja ő ki az „Effata” szót.

A süketnéma esetében azonnal jött a feloldás. „Megnyílt a füle.” Mi is szellemi értelemben mindaddig süketek vagyunk, míg Jézus ezt a süketséget át nem töri. Készek vagyunk ugyan a földi hangok és fecsegések meghallására, de nem halljuk a Jó Pásztor hangját. Isten Igéje felé zárkózottak vagyunk, s ezért unalmas az a számunkra. Ha pedig fel is fogunk valamit abból, kiderül, hogy hamisan értelmeztük. Sokszor csak életünknek és cselekedeteinknek megítélését halljuk ki belőle s haragosan elfordulunk. Így lesz az evangélium halál illatává számunkra. Mindaddig nem tudjuk meghallani a szeretet hangját, mely megmentésünkről szól, míg el nem határozzuk magunkat a megfordulásra és engedelmességre. Akkor nyílik meg fülünk fölfelé és halljuk a békességről szóló üzenetet. Nyelvünk kötelékei is feloldódnak, magasztaljuk Isten kegyelmét és vallást teszünk a Megváltóról, aki olyan nagy dolgokat tett velünk. Amikor lelkiismeretünk felszabadul a bűntudat terhe alól, a nyelv is megoldódik. Isten szeretete árad szét szívünkben. Azt fogjuk szólni, ami épít és Isten dicsőségét szolgálja.

 

Carl Eichhorn: “Isten műhelyében” c. könyvéből Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!