Egy gólyáról szóló igaz történet

Azt gondolnám, hogy ez egy kitalált történet, ha nem lettem volna én magam is részese.
Az első világháború idején Samlandban (Kelet-Poroszország északi része) az egyik parasztgazdaság udvarán gyakran lehetett látni egy méltóságteljesen sétálgató gólyát. Az egész család szerette és gondját viselte. Különleges történet kapcsolódik ehhez a házi kedvenchez. Ezt a gólyát a gazda fia találta a réten. A madár tehetetlenül csapkodott a szárnyával. Nem volt nehéz megfogni és hazavinni. A szerető gondoskodás hatására gyorsan meggyógyult, de arra még nem volt képes, hogy társaival együtt délre repüljön. Nagyon jól viselte a telet a meleg istállóban. A következő nyarat részben az udvaron, részben gólyatársaival töltötte. Ahogy közeledett az ősz, már velük együtt vonult el délre. Vajon visszajön jövő tavasszal? Igen, visszajött! Fészkét a pajta tetejére építette, és ősszel megint elrepült. Időközben a fiúnak, aki annak idején megmentette a gólya életét, a háborúba kellett mennie. Francia hadifogságba került, és Afrikába küldték a gyarmatokra. Ott a földeken kellett dolgoznia. Erősen gyötörte a honvágy, különösen, amikor az észak felé vonuló gólyákat látta. „Üdvözlöm a hazámat, üdvözlöm a szüleimet!” – kiáltotta utánuk. Ekkor valami különös dolog történt. Az egyik szép, nagy gólya otthagyta a csapatát, egyre lejjebb és lejjebb szállt, körözött a hadifogoly körül, leereszkedett, és izgatott szárnycsapkodással odament hozzá. A fiatal fiú ráismert, hogy ez az ő gólyája. A gólya bizalommal egyre közelebb és közelebb ment hozzá, és békésen tűrte a simogatást. A fiúnak kicsordultak a könnyei. Hirtelen eszébe jutott valami. Volt egy darab papír meg egy ceruza a zsebében. Gyorsan leírta: „Élek!” Aztán aláírta a nevét. Miközben még egyszer megsimogatta a gólyát, a papírt a szárnytollai alá csúsztatta, és ott sikerült azt az egyik tollat köré tekerve rögzítenie. Vajon megtartják a tollak a papírdarabot sok-sok napon át is? Megtartották! Amikor a gólya megérkezett a gazdaság udvarára, feltűnően közel ment a fiatalember szüleihez, és körülöttük jöttment, míg fel nem fedezték a papírt, és ki nem vették a szárnya alól. A lélegzetük is elállt, amikor elolvasták, amit a fiuk írt. „Él! Él a fiunk!” Egy teljes évig nem tudtak róla semmit. Akkor viszont az apa azonnal elment a legközelebbi katonai hatósághoz, és a fiút egy francia hadifogolyért cserébe szabadon engedték.
A Kelet-Poroszországból származó Werner Gitt megjegyzése: Ezt a szép történetet csak úgy tudom megérteni, ha számolok a cselekvő Istennel. Az Ő bölcs tervének volt a része, hogy a gólya
szerencsétlenül járt, hogy aztán később elvihesse a fiatalember szüleinek a fontos üzenetet. Itt is nyilvánvalóvá válik: „Mert Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). Isten Úr mindenek felett, így az általa teremtett világ felett is. Ez a történet egy másik nagyszerű példája annak is, hogyan használja Isten a teremtményeit arra, hogy embereken segítsen. Az 1Királyok 17,5-6-ban olvassuk, hogy Isten megbízásából Illésről hollók gondoskodtak. „Elment tehát [Illés], és az ÚR igéje szerint járt el. … A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott.”

Forrás: Ostpreußenblatt 1971, Frida Busch