Chicagói tűzvész

Az amerikai Chicago városában tűz ütött ki egy sokemeletes házban. A tűz mindenféle segítséget lehetetlenné tett a házon keresztül, mivel a felvonó is működésképtelenné vált. A tűzoltók ezért villámgyorsan odatoltak egy hosszú, automata létrát a ház falához, és így mentették kívülről a lakókat. Amikor már azt hitték, hogy minden embert biztonságba helyeztek, hirtelen egy fekete asszony kiáltott a 13. emelet egyik ablakából. Mellette néhány fekete gyerekfej tolongott az ablaknál. A tűzoltók ismét odatolták a hosszú automata létrát, de elszörnyedve állapították meg, hogy nem ér el egészen odáig. Az a tűzoltó, aki felmászott a legutolsó lépcsőfokig, látta az anyának és gyermekeinek rémült, kétségbeesett arcát. A létra azonban rövid volt, nem tudott segíteni. Tegye kockára az életét, hogy segítsen ezen a családon? Hiszen neki, magának is van otthon családja. Szívében azonban győzött a kétségbeesettek iránti szeretet és a kötelességtudat. Így azután a szédítő magasságban előrelendült a 13. emeleti ablakig, és két kezével megkapaszkodott az ablakkeretben. Mögötte más tűzoltók is felmásztak a létrára, akik a lábánál fogva tartották őt. Ekkor elkezdődött a mentőakció. Az anya mind a három gyermekét leeresztette a tűzoltó hátán keresztül; végül ő maga is beleereszkedett a hátán keresztül a többi tűzoltó erős kezébe. Mind a négyen megmenekültek. Lent az utcán hatalmas embertömeg gyűlt össze, és nagy izgalommal figyelte azt a drámai mentőakciót. Ekkor a bátor tűzoltónak akartak segíteni bajtársai, hogy vissza tudjon jönni a létrára, majd le a földre. Az ő ereje azonban kimerült; túlságosan sokáig kellett az ablakkeretbe kapaszkodnia. A kezei ekkorra már olyan merevvé váltak, hogy felmondták a szolgálatot. Bár a következő tűzoltó erősen tartotta a lábát, elveszítette az egyensúlyát, és a 13. emeletről a mélybe zuhant. A sok nézőből álló tömeg, amely a bátor férfi munkálkodását figyelte, egy emberként sikoltott fel. Azonnal kórházba szállították, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Feláldozta az életét egy fekete asszonyért és annak gyerekeiért. Az emberek még hosszú idő múlva is mély megin­dult­ság­gal beszéltek erről az önzetlen emberről.
Ez csak egyetlen ember tette volt! Nem hasonlítható össze Üdvözítőnknek, a Jézus Krisztusnak megváltói művével. Ez a megrázó élmény mégis rávilágíthat a Golgotán lezajlott isteni üdvesemény teljes horderejére, és megérthetjük, hogy mit jelent, hogy „vére által közelvalókká lettünk” (Ef 2,13). Csak Jézus áldozati halála és vérontása hidalja át a bűn szakadékát, amely közöttünk, elveszett emberek, és az örökön-örökké szent mennyei Isten között tátong. Jézus Krisztus belépett a hasadékba, Ő az élő híd, a mennyei Atyához vezető élő út (Jn 14,6; Zsid 10,20). Általa lettünk „közel­va­lók­ká”, olyan „közel”, hogy az élő Isten gyermekei lehetünk. Ezért nem lehetünk elég hálásak a mi dicsőséges Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak!

 

Joachim Langhammer: Példázatok, igaz történetek bibliai igazságok megvilágítására. Kiadó és jogok…