A Füredi úti és a Nagysándor-telepi gyülekezetek közös családi napja

2022. szeptember 25-én vasárnap korán reggel indult el egy gépkocsi konvoj a Malompark melletti parkolóból a bánki Arborétumba, ahol családi napot tartott közösen a Füredi úti és a Nagysándor-telepi gyülekezet, több mint 110 fő részvételével. Jó idővel ajándékozott meg minket kegyelmes Istenünk, így az Arborétum filagóriájában tarthattuk meg az istentiszteletet. Iszlai Endre lelkipásztor hirdette Isten Igéjét és az Őrálló Dicsőítő Zenekar vezette az éneklésünket. Az istentisztelettel párhuzamosan a legkisebb gyermekekkel 3 éves korig Szűcs Anikó foglalkozott az ún. Ringató-módszer segítségével, a többi gyermek részére pedig Varga Edit természetpedagógiai szakvezető tartott kreatív foglalkozást „Őszi erdő kincsei” címmel.  Az istentiszteletet követően a gyülekezetek tagjai a csoportkép elkészítését követően egy könnyű, terepi sétát tettek az arborétum területén, érintve a tájházat és elsétálva egészen a kilátóig. Innen visszaérkezve magunkhoz vehettük a testi táplálékot, a magyar szusit, azaz a frissen elkészült töltött káposztát, valamint a testvérek által elkészített finom süteményeket is. A gyermekeknek közben lehetőségük nyílt játszani a Magyar Református Szeretetszolgálat által elhozott ugráló várban. Amikor pedig délután hazaindultunk, a szívünkben ott volt a hála gondviselő Istenünk iránt a szép időért és az együtt töltött áldott napért.