Napi áhitat (június 25.) – A mennybe vivő lépcső

Napi áhitat (június 25.) – A mennybe vivő lépcső

Hitünk számára teljesen érthető ez a kép ma is. Látjuk a megnyílt eget. Krisztus nyitotta meg azt minden hívő számára. Betekinthetünk a titkok és a dicsőség világába, mert Krisztus feltárta azt nekünk. Be is lépünk oda nemsokára, hiszen Krisztus maga az odavezető út. Ez Jákób létrájának a magyarázata (1Móz 28,12). A föld és ég között szent forgalom bonyolódik le: imák szállnak fel, és feleletek érkeznek le, Krisztus Urunk, a közbenjáró útján. Ezt a létrát látjuk, amikor az Urat látjuk. Ő a tündöklő létra, amelyen szabad az út a Magasságos trónjához. Használjuk ezt a…continue reading →
Napi áhitat (június 24.) – Az Úrtól többet kapsz

Napi áhitat (június 24.) – Az Úrtól többet kapsz

Ha hibát követtél el, viseld annak veszteségét, de ne cselekedj az Úr akarata ellen. Az Úr sokkal többet adhat neked, mint amennyit elvesztettél, de ha mégsem tenné, elkezdenél alkudozni és vitatkozni Istennel? Amacjá, Júda királya, sereget bérelt a bálványimádó Izráeltől. Isten viszont megparancsolta neki, küldje haza ezeket a harcosokat, mert különben az Úr nem lesz vele. A király kész volt hazaküldeni a sereget, csupán azon bosszankodott, hogy hiába fizetett ki nekik már 100 talentumot. Milyen szégyen! Ha az Úr gyõzelmet akar adni a zsoldosok nélkül is, nyilván jó üzlet volt kifizetni õket és…continue reading →
Napi áhitat (június 23.) – Az ellenség szégyent vall

Napi áhitat (június 23.) – Az ellenség szégyent vall

Nem is bántotta Szanhérib a várost. Nagyképûen, hangosan dicsekedett, de nem tudta beváltani fenyegetéseit. Az Úr képes leállítani népe ellenségeit támadásuk kellős közepén. Lehet bár a bárány már az oroszlán szájában, a juhok Nagy Pásztora onnan is ki tudja ragadni. Éppen amikor teljesen kilátástalannak gondoljuk helyzetünket, akkor láthatjuk meg legjobban, milyen hatalmas és bölcs a mi szabadító Istenünk. Ebben a bibliai történetben a félelmetes ellenség nem hatolhatott be a városba, amelyet le akart rombolni. Egyetlen nyilat sem lőhetett ki falaira, ostromgépeit sem állíthatta fel a tornyok lerombolására, sőt sáncokat sem emelhetett, amelyekrõl lőhette…continue reading →
Napi áhitat (június 22.) – Ő velünk van, mi Ővele

Napi áhitat (június 22.) – Ő velünk van, mi Ővele

Ebben nem lehet kétségünk. Az Úr félelme erényes szokásokat éleszt bennünk, és megakadályozza, hogy a bûn és az erkölcstelenség következtében elfecséreljük az életerőnket. A Krisztusba vetett hitből fakadó szent békesség nagy segítségünkre van, ha komoly betegségből gyógyulunk. Minden orvos ürül, ha látja, hogy betege nyugodt és derűs. Az aggodalmaskodás megöl, az Istenbe vetett bizalom viszont felér a legjobb orvossággal. Így mindenünk megvan, ami a hosszú élet biztosítéka, és ha valóban ez szolgálja javunkat, úgy késő öregségünkben szállunk majd sírba, mint a megérett gabona. Ezért ne gyötörjön a halálfélelem, ha a kisujjunkat megvágjuk, hanem…continue reading →