Napi áhitat (július 23.) – Egyáltalán nem emlékezik meg

Napi áhitat (július 23.) – Egyáltalán nem emlékezik meg

Kegyelmének szövetsége alapján az Úr úgy bánik népével, mintha az soha nem vétkezett volna. Valóban elfelejti összes bűnüket. Minden bűnt elfelejt, mintha soha nem követtük volna el őket, mintha teljesen eltűntek volna emlékezetéből. A kegyelem milyen nagy csodája ez! Isten olyat cselekszik ezzel, ami tulajdonképpen számára is lehetetlen. Irgalma csoda, amely messze felülmúlja az összes többi csodát. Isten azóta nem emlékezik meg bűneinkről, amióta Krisztus áldozata „szentesítette" a szövetséget. Örvendezhetünk Benne, és nem kell félnünk attól, hogy bűneink miatt fellángol haragja. Íme: befogadott bennünket gyermekei közé, igazaknak tekint és kedvét leli bennünk, mintha…continue reading →
Napi áhitat (július 22.) – Örökkévaló zálog

Napi áhitat (július 22.) – Örökkévaló zálog

Az Úr jegyesének lenni: micsoda tisztesség és öröm ez! Testvérem, valóban tiéd Krisztus úgy, hogy kegyelmével téged is eljegyzett? Ha igen, vésd a szívedbe, hogy ez örök érvényû eljegyzés volt. Ő soha nem bontja fel a jegyességet azzal, akit egyszer ezzel a kötelékkel magához kötött. Az Úr háromszor ismétli: „Eljegyezlek", és súlyos szavakkal erősíti meg ezt az eljegyzést. „Igazsággal", tehát ez a szövetség teljesen jogos, törvényes, senki sem teheti érvénytelenné. „Itélettel", tehát bírói végzés szentesíti ezt a szövetséget: senki nem tekintheti elhamarkodott lépésnek, vagy tévedésnek. „Szeretettel", tehát a szövetség alapja a szeretet, mert…continue reading →
Napi áhitat (július 21.) – Fénylenek, mint a csillagok

Napi áhitat (július 21.) – Fénylenek, mint a csillagok

Ébredj testvérem, mert itt olyasmi van, amire nagyon oda kell figyelni! Bölcsnek lenni önmagában is nemes dolog. Itt azonban arról az isteni bölcsességről van szó, amelyet csak maga az Úr adhat. Bárcsak igazán ismerhetném magamat, Istenemet, Megváltómat! Bárcsak olyan bölcsességet nyernék Istentől, hogy a gyakorlatban is megélhetném az ő igazságát, és az ő világosságában járhatnék. Vajon értelmes életet élek? Annak érdekében buzgólkodom, amire törekednem kell? Úgy élek, hogy halálom órájában is boldogan nézhetek majd végig az életemen? Mert csak ez a bölcsesség tesz fénylővé, mint a csillagok, csak ebből ragyoghat mennyei fény rajtam…continue reading →
Napi áhitat (július 20.) – Örömmel várhatjuk Őt

Napi áhitat (július 20.) – Örömmel várhatjuk Őt

Ez a mi reménységünk. Õ, aki egyszer már eljött, „hogy sokak bûnét elvegye" (28a), újra megjelenik az emberek elõtt. Ez már önmagában boldog reménység. Második eljövetelének van azonban néhány sajátos jegye, amely különösen dicsõségessé teszi majd azt. Akkorra Urunk a bûnnel már végleg leszámolt. Olyan hatásosan eltörölte népe bûnét, amikor elszenvedte érte a büntetést, hogy második eljövetelekor a bûnnel már nem lesz semmi dolga. Nem mutat be több bûnért való áldozatot, mert a bûn akkorra már véglegesen elveszti hatalmát. Akkor népe üdvözítésére fog megjelenni. Akkor tökéletes és mindörökre szóló üdvösséget hoz népének, amely…continue reading →