Napi áhitat (augusztus 28.) – Minden helyzetben

Napi áhitat (augusztus 28.) – Minden helyzetben

Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat tehetnék? Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, Ő át fog segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt bátran vallom is. Az Úr szabadít meg, és senki más. Nem is kívánok más szabadítót. Nem emberekben bízom, még ha meg is bízhatnék bennük. Istenhez kiáltok reggel, délben és este, és senki máshoz, mert…continue reading →
Napi áhitat (augusztus 27.) – Megpróbált emberek

Napi áhitat (augusztus 27.) – Megpróbált emberek

Ez az igevers már régóta jelmondatként van felírva hálószobánk falára, és sokféleképpen be van írva a szívünkbe is. Nem kis dolog, ha Isten megpróbálja az embert. Akit Isten kiválaszt magának, azt megpróbálja, és akit megpróbál, az kipróbált ember lesz. Jobb Isten kiválasztottjának lenni, mint ha egy egész ország választana bennünket vezetőjéül. Olyan nagy kiváltság ez, hogy örömmel elfogadhatjuk a vele járó hátrányt, ahogy a zsidók is megették a keserűfüveket a páskabárány kedvéért (2Móz 12,8). Nekünk is el kell fogadnunk a „nyomorúság kohóját", mert Isten abban próbálja meg választottait. Kiválasztásának eszköze a nyomorúság, nem…continue reading →
Napi áhitat (augusztus 26.) – Akinek érzékeny a lelkiismerete

Napi áhitat (augusztus 26.) – Akinek érzékeny a lelkiismerete

Vannak, akik természetüknél fogva erősek, és ezért kíméletlenek a gyengékkel szemben. Ez súlyos bűn, és sok szomorúságot okoz. A szeretetlen tolakodás, a gyengék és betegek félreállítása sajnos előfordul még a hitvallók gyülekezetében is. Az Úr azonban látja ezt a büszke és kegyetlen magatartást, és nagyon haragszik miatta, mert Ő szereti a gyengéket. Kedves olvasóm, te is a gyengék között vagy? Azok között, akik szomorúak a tolakodás miatt, és akiket megbélyegeztek érzékeny lelkiismeretük miatt? Kemény szívűek hozzád a testvérek? Ne neheztelj rájuk viselkedésükért, és főleg ne akard nekik visszaadni a tolakodást és a könyöklést.…continue reading →
Napi áhitat (augusztus 25.) – Táplálék és nyugalom

Napi áhitat (augusztus 25.) – Táplálék és nyugalom

Isten pásztori gondviselése alatt a hívők mindent megkapnak, amire csak szükségük van. Nem felfuvalkodott emberi gondolatok híg keverékével táplálja őket az Úr, hanem az isteni kijelentés megbízható, alapos igazságával. A lélek valódi tápláléka a Szentírás, amelynek megértésére a Szent Szellem nyitja meg a szívünket. Sőt, maga Krisztus „az élet kenyere" (Jn 6,35) a hívők számára. Nagy Pásztorunk itt azt ígéri, hogy ő maga adja nekünk ezt a szent táplálékot. Ha egy vasárnap földi pásztorunk talán üres kézzel prédikál, mennyei Urunknak sohasem üres a keze. Ha szellemünk mennyei igazsággal telítődik, megnyugszunk. Akiket az Úr…continue reading →