Napi áhitat (január 18.) – Jézus Krisztus és gyermekei

A mi Urunk Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Halála áldozat volt: helyettünk halt meg, mert halála a mi bűneink büntetése volt, és mivel értünk hozott áldozatát Isten elfogadta, megszabadította azokat, akikért életét áldozatul adta. Halálával olyanná lett, mint a gazdagon termő gabonamag. Jézus Krisztust gyermekei sokasága követi. Ő az “örökkévaló Atya”, és ezt mondja majd egyszer: “Én pedig és e gyermekek, akiket az Úr adott nekem” (Ézs 8,18a).

A férfi büszkesége a fiak, “mint hős kezében a nyilak” (Zsolt 127,4). Jézus Krisztus tegze telve van ilyen nyilakkal, mind egy-egy gyermeke. A férfit fiai képviselik, ugyanígy Krisztust a keresztyének. A férfi élete mintegy meghosszabbodik, és tovább él leszármazottaiban, ugyanígy folytatódik az Úr Jézus Krisztus élete a hívőkben.

Jézus Krisztus él, ezért látja “utódait”. Szemét rajtunk tartja, gyönyörködik bennünk, felismeri bennünk szolgálatának gyümölcsét. Örüljünk, hogy Urunk örvendezik gyötrelmes áldozatának eredményében, és hogy Ő mindvégig rajtunk tartja a szemét, mint halálának gyümölcsein. Azok a szemek, amelyek egykor könnyeket hullattak értünk, most gyönyörködve kísérnek minket. Ő szemmel tartja azokat, akik rá néznek. Szemeink találkoznak, és milyen nagy örömet jelent ez!

C. H. Spurgeon “Isten ígéreteinek tárháza” c. könyvéből Kiadó és jogok…

Ha szeretne naponta kapni igei bátorítást, váljon facebook oldalunk követőjévé!